áhh, meglehetősen potsékul érzem magam. A Gofri itt szundikál, magamra hagyott, a rossz érzéseimmel. Most nem ment meg senki azt hiszem, se önmagamtól, se mástól, de az egészben a legroszabb az önmagam rész. Nem jó ez. Azért érzékelem, hogy végső stádiumomban blogolok, pedig már egészen elhittem, ennyi volt a hóbort, de most nincs hova mondani a rossz érzéseket. Megint előjött a szokásos téma, amin mindig felhúzom magam, pedig nem kéne, de TÉNYLEG NEM KÉNE, de valahogy mégis sikerül.... (főleg , hogy nem válaszol, ha kérdezem, pedig érdekel, persze, ha válaszolna is szar lenne, de nem annyira, mint amikor nem mond semmit) Mikor a legjobban benne voltam, vártam, hogy választ adjon, közölte lefekszik, álmos. Rendben. Jó érzés volt a teraszon maradni, felhörpinteni még két pohár bort, elszívni 2-3 szál cigit, és elmélkedni... közben, persze csak elkezdtek hullani a könnyeim, s kérdéseim tömkelege felszínre bukkanni.... miért van ilynekor mindenkiben ott a remény, vagy valami ahhoz hasonló halovány fényecske, hogy biztos visszajön, megölel, megpuszil, magához húz, de nem.... ????!
rosszul érzem magam.
megint felhánytorgattam olyan dolgokat, amiket nem kellet volna.
belelestem a telefonjába és a kimenő üzenetek között róla volt kép. jó, nem kellett volna beleelesni, untam magam (mert ALSZIK, és azzal se tudtam felkelteni, hogy a bál megy a rádióban), de mit keres az ott? meg amugy is minek vannak képei róla a telefonjába, szerintem untig elég a számítógépen, meg itt ott őrzött csodásan romantikus stb. képeiknek egyvelege, de mindegy. UTÁLOM!
nem mindenki olyan, mint én: ha vége többnyire mindent törlök, kidobk, tárgyi emlékek eldobozolva, elvétve a polcon... utálom ezt, tönkre tesz. nem is akarok foglalkozni vele, de mégsem tudom hanyagolni...közbe meg fáj, rossz érzésem van és potyognak a könnyeim. attól félek, hogy egyszer belefáradok, a saját hülyeségembe, és mindennek annyi. pont.
rossz, így kifakadni, nem is szertem, csak már nem tudtam kit felhívni (hisz a barátnők vannak oly szentek, bármikor az ember lánya rendelkezésére állnak:), mégsem akartam, éjjel egy után a hülye hisztijeimmel traktálni Őket, ez nem lett volna a legnyerőbb gondolat részemről....)
mindegy, végülis (mindegyis, tudtam, hogy nem is jössz...) ugyis elég privi ez a blog, akik meg olvassák kedves barátnőcskéim, úgyse kommentelnek. jobb is.
amugy meg szeretem, nagyon nagyon, csak néha megrémülök... ismerem magam. ha valamit nem viselek, inkább véget vetek, tudom rossz stratégia, de konfliktushelyzetek tönkretesznek. én nem akarom eljátszani ugyanazt a forgatókönyvet, amit éveken át játszottam, ez az, ami mindennél jobban megrémít és elrettent.... NEM KELL!!!!
persze, nem érzem úgy, hogy véget kéne vetni, mert szép, csak most épp fáj és idegesít és ALSZIK. ezeket neki mondanám, ha ébren lenne, de nem, mekkora OLTÁS :(
á, unom, nem bírom ezt a sirámolást sem. lefekszem aludni, ha, pedig nem járok sikerrel iszom még pár pohár bort: száraz fehéér, de amugy mindet szereteeeem:)
lényeg: most fáj. kedves G. . ha ezt elolvasod, már nyilván nem fog, de emlékezz rá, hogy megint bővöltünk egy félig csodás, félig, pedig iszonyatosan béna emlékkel....
Utolsó kommentek