Nem tudom mennyiben érdemes erről írnom, de már nem vagyok annyira dühös, mint amennyire tegnap este voltam. Lelkem megnyugtatásra kelt Évus és Gofri is. Nem érdemes ezen idegeskednem. Nincs szükségem mondva csinált problémákra, különösen nem az elkövetkezendő hét előtt, meg amugy sem. Mindenkinek vannak problémái, kisebb vagy nagyobb gondjai amit (normális esetben) önmagának kell EGYEDÜL megoldania, de ez nem lesz akkora méretű dolog, mert nem ér annyit, egy számomra szinte ismeretlen ember, hogy rágódjak miatta.
Kezdtem magam úgy érezni, mint kiskamasz éveimben, gimnazistaként. A hátam közepére sem kívánom vissza azokat az idióta vitákat, konfliktusokat, ki kinek a barátnője, ki kit szeret jobban, ez elmondta ennek ezt és ezt, az meg összejött ennek és ennek az exével stb. Nem. Nem. Nem kell ez nekem.
Lelkiismeretvizsgálatot tartván még mindig nem érzem azt, hogy hibás lennék, hogy a körülöttem folyó dolgoknak én lennék az okozója, forrása. Tudatosan legalábbis sosem cselekedtem ellene, és nagyon remélem, hogy tudat alatt sem. Nem kiabáltam kígyót, békát rá, ha rossz véleményem volt róla, esetleg nehezen viseltem, nem olyan embereknek mondtam, akikkel jóban van, hanem tőle teljesen független embereknek (mert meglepő módon van sok ilyen is) mivel nem szeretem a kavarást, kinőttem belőle.
Nem érzem azt, hogy valaha bárkit is megpróbáltam volna ellene hangolni, véleményem volt, de koránsem olyan kemény, mint amilyen akár lehetett is volna, ha nem lenne bennem annyi fegyelmezettség, hogy kimutassam a fogam fehérjét (ez de hülye szófordulat) mindenesetre nem szeretek tudatosan bántani senkit és nem is szeretnék, nem vagyok gonosz, régen voltam olyan is, csináltam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna, amikre nem vagyok és soha nem is voltam büszke, hordom magamban ezeket a terheket azóta is, nem kreálok újakat.
Nem élek lila ködben, meg cukorkamázban vagy mi, de tudatosan miért ne lehetne az ember boldog?
Miért olyan hihetetlen, hogy tudsz úgy napról napra élni, döntést hozni, hogy nem jössz ki rosszul a dolgokból? Hogy értékeled amid van? És vágyakozni is tudsz utána? Amid meg nincs (bár nem is nagyon tudok olyat) azért megdolgozol?
Voltak már rossz dolgok is, és jók is nyílván. Mikor mi, egyszer kicsit több édes, máskor több keserű. Pár évemet körüllebegte egy szürke alaphangulat, azt hittem mostmár mindig olyan marad, aztán úgy alakultak a dolgok, hogy minden egyre szebb és aprólékosabb lett, megláttam a dolgokban a szépet, a mindennapjaimban, interakcióimban. Most nem különböző szentimentalista képekre gondolok, mint például naplemente, de szééép, sírva fakadok a gyönyörtől hah, egyszerű képekre, illatokra, ízekre. Mosolyra, ölelésre, szélre, falavelekre. Egy jó könyvre, vagy jó beszélgetésre. Pörgős zenére, végigénekelt koncertre. A reggeli kávém, a cigim, a bicóm, a meleg sálaim, ennyi elég, nem mennék bele, nincs szükségem értéklista készítésre, hogy utána mérlegelhessem, hogy mim van, mitől vagyok boldog, mi az ami fontos nekem az életben, mert én enélkülis nagyon is pontosan tudom, hogy mennyi szín van, mennyi minden teszi szebbé, a nem álom, hanem igazi világomat!
Mindegy, azt hiszem kijött minden, teljesen elvesztettem a fonalamat, amin elindultam, msn-eztem Évivel:)
most meg belövöm azt az engedélyezett kommentet vagy mit:)
amugy meg nem akarok mesevilágot, mesés nekem így is, nem akarok béna amelié utánzat lenni, nekem ígyis jó...
ha pedig mégis mesékre vágynék, leveszek a polcról pár mesekönyvet és olvasgatom...
azért beismerem, hogy bántott, de nem érdekes.
Kezdtem magam úgy érezni, mint kiskamasz éveimben, gimnazistaként. A hátam közepére sem kívánom vissza azokat az idióta vitákat, konfliktusokat, ki kinek a barátnője, ki kit szeret jobban, ez elmondta ennek ezt és ezt, az meg összejött ennek és ennek az exével stb. Nem. Nem. Nem kell ez nekem.
Lelkiismeretvizsgálatot tartván még mindig nem érzem azt, hogy hibás lennék, hogy a körülöttem folyó dolgoknak én lennék az okozója, forrása. Tudatosan legalábbis sosem cselekedtem ellene, és nagyon remélem, hogy tudat alatt sem. Nem kiabáltam kígyót, békát rá, ha rossz véleményem volt róla, esetleg nehezen viseltem, nem olyan embereknek mondtam, akikkel jóban van, hanem tőle teljesen független embereknek (mert meglepő módon van sok ilyen is) mivel nem szeretem a kavarást, kinőttem belőle.
Nem érzem azt, hogy valaha bárkit is megpróbáltam volna ellene hangolni, véleményem volt, de koránsem olyan kemény, mint amilyen akár lehetett is volna, ha nem lenne bennem annyi fegyelmezettség, hogy kimutassam a fogam fehérjét (ez de hülye szófordulat) mindenesetre nem szeretek tudatosan bántani senkit és nem is szeretnék, nem vagyok gonosz, régen voltam olyan is, csináltam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna, amikre nem vagyok és soha nem is voltam büszke, hordom magamban ezeket a terheket azóta is, nem kreálok újakat.
Nem élek lila ködben, meg cukorkamázban vagy mi, de tudatosan miért ne lehetne az ember boldog?
Miért olyan hihetetlen, hogy tudsz úgy napról napra élni, döntést hozni, hogy nem jössz ki rosszul a dolgokból? Hogy értékeled amid van? És vágyakozni is tudsz utána? Amid meg nincs (bár nem is nagyon tudok olyat) azért megdolgozol?
Voltak már rossz dolgok is, és jók is nyílván. Mikor mi, egyszer kicsit több édes, máskor több keserű. Pár évemet körüllebegte egy szürke alaphangulat, azt hittem mostmár mindig olyan marad, aztán úgy alakultak a dolgok, hogy minden egyre szebb és aprólékosabb lett, megláttam a dolgokban a szépet, a mindennapjaimban, interakcióimban. Most nem különböző szentimentalista képekre gondolok, mint például naplemente, de szééép, sírva fakadok a gyönyörtől hah, egyszerű képekre, illatokra, ízekre. Mosolyra, ölelésre, szélre, falavelekre. Egy jó könyvre, vagy jó beszélgetésre. Pörgős zenére, végigénekelt koncertre. A reggeli kávém, a cigim, a bicóm, a meleg sálaim, ennyi elég, nem mennék bele, nincs szükségem értéklista készítésre, hogy utána mérlegelhessem, hogy mim van, mitől vagyok boldog, mi az ami fontos nekem az életben, mert én enélkülis nagyon is pontosan tudom, hogy mennyi szín van, mennyi minden teszi szebbé, a nem álom, hanem igazi világomat!
Mindegy, azt hiszem kijött minden, teljesen elvesztettem a fonalamat, amin elindultam, msn-eztem Évivel:)
most meg belövöm azt az engedélyezett kommentet vagy mit:)
amugy meg nem akarok mesevilágot, mesés nekem így is, nem akarok béna amelié utánzat lenni, nekem ígyis jó...
ha pedig mégis mesékre vágynék, leveszek a polcról pár mesekönyvet és olvasgatom...
azért beismerem, hogy bántott, de nem érdekes.
Utolsó kommentek