jó, mi? ezek a sűrű és mélyértelmű bejegyzések...
Először is: nem tudom publikussá tenni az első bejegyzést, amit már magam sem találok
Másodszor: minden kaotikussá válik, az egész részecskékre töredezik, pedig ez már nem is a huszadik század. Érdekes gondolat. Azt hiszem a saját életem is kezd kicsit ilyenné válni. Színek, hangok, érzések, pillanatok, ízek, gondolatok, kontaktok teszik szebbé azt a kis világot, amit már oly aprólékosan berendeztem magamnak az évek hosszú hosszú folyamán.
Aztán egyszercsak arra eszmélek, hogy minden elkezd eltűnni. A színek már nem olyan élesek, egyre fakóbbá válnak. A hangok többségét meg se hallom.(de azt ami most megy igen, pyramid song, szívetfacsargatóangyönyörű és fáj) Az érzések nem igazán édesek, mint egykoron, keserűvé váltak, vagy csak én keserítem meg magamnak mindennapjaim apró cseprő érzelemmorzsáit. Kiemelendő a fájdalom érzése, ami egészen marcangoló tud lenni, főleg ha gerejeszted magadnak, lehet, hogy ezt csinálom, begyógyult sebeket tépek fel újra és újra, aztán nyalogatom, s várom a gyógyulást ehh. Pillanatok még vannak, mostanában megriadok, az egyszer fennt egyszer lennt váltakozó ugrásszerű érzetektől, a hangulatomtól, nem értem. (nem) értem éééén.
Ájh. már rosszul vagyok az egész bejegyzéstől.Olyan megfogalmazhatatlan ez ami most megy, nem szeretem, nem szeretem , nem ez vagyok, nem én vagyok. Valami kell, ami jobbá tegye, valami kell, hogy újra kinyissam a szemem, nem befolyásolhatnak a hangulataim, nem jó az senkinek sem. Legyen ez az egész semmis és életemre vetítve módosítható, mert vannak ám utak, melyek a boldogságomhoz vezetnek, csak most valami akadály van rajtuk, de majd elgördítem. JÓ?!
Először is: nem tudom publikussá tenni az első bejegyzést, amit már magam sem találok
Másodszor: minden kaotikussá válik, az egész részecskékre töredezik, pedig ez már nem is a huszadik század. Érdekes gondolat. Azt hiszem a saját életem is kezd kicsit ilyenné válni. Színek, hangok, érzések, pillanatok, ízek, gondolatok, kontaktok teszik szebbé azt a kis világot, amit már oly aprólékosan berendeztem magamnak az évek hosszú hosszú folyamán.
Aztán egyszercsak arra eszmélek, hogy minden elkezd eltűnni. A színek már nem olyan élesek, egyre fakóbbá válnak. A hangok többségét meg se hallom.(de azt ami most megy igen, pyramid song, szívetfacsargatóangyönyörű és fáj) Az érzések nem igazán édesek, mint egykoron, keserűvé váltak, vagy csak én keserítem meg magamnak mindennapjaim apró cseprő érzelemmorzsáit. Kiemelendő a fájdalom érzése, ami egészen marcangoló tud lenni, főleg ha gerejeszted magadnak, lehet, hogy ezt csinálom, begyógyult sebeket tépek fel újra és újra, aztán nyalogatom, s várom a gyógyulást ehh. Pillanatok még vannak, mostanában megriadok, az egyszer fennt egyszer lennt váltakozó ugrásszerű érzetektől, a hangulatomtól, nem értem. (nem) értem éééén.
Ájh. már rosszul vagyok az egész bejegyzéstől.Olyan megfogalmazhatatlan ez ami most megy, nem szeretem, nem szeretem , nem ez vagyok, nem én vagyok. Valami kell, ami jobbá tegye, valami kell, hogy újra kinyissam a szemem, nem befolyásolhatnak a hangulataim, nem jó az senkinek sem. Legyen ez az egész semmis és életemre vetítve módosítható, mert vannak ám utak, melyek a boldogságomhoz vezetnek, csak most valami akadály van rajtuk, de majd elgördítem. JÓ?!
Utolsó kommentek