felemésztő mindennapok forgatagában evickélő kishal volnék én. vagy legalábbis azt érzem most, épp.
nem vagyok kifejezetten bologtalan, boldog sem, csak úgy vagyok. örülök, meg néha szomorkodom, meg nemtörődöm és közben felemésztőleg törődöm is, bizonyos dolgokkal. kávédaráló, szívdaráló, húsdaráló.
van, ami már nem tud fájni, van ami még igen:
a sebtépkedés egészen jól megy, lassan el kezdem nem látni értelmét, minden csak úgy kavarog, veszettül, fékezhetetlenül, és az álmok, á nem múlnak el. Gofrival ébredni mindig jó, ma nagyon mély álmomból keltett, a telefon csörgését se hallottam meg, nem álmodtam rosszat, rémisztőt, nem szorongtam, de volt benne börtön, meg rablét.
üvöltenék. zenét. koncerten. összerázkódnék, egyedül lennék mindenkivel.
megszívnám cigarettám és füstjét lágy selyesmszallagként küldeném a magasba, valami dohos pince tetejére, ilyesmi.
valaki megölelhetne, vagy sokan megölelhetnének, mi lenne, ha egyszer felhívást intéznék azok felé az emberek felé, akik valamennyire szeretnek, akikről azt hiszem, vagy akik ezt hitetik el velem. furcsa lenne? hééééj emberek, szeretlek titeket, mindegyikőtök számára van hely, és nekem is a tiétekbe? "nosza, ÖLELJETEK MEEEEEG" :)
nem vagyok különösebben szeretethiányos, csak milyen jó érzés már csak úgy fürdőzni, ez lenne az én wellnesem...
az érzéseim csak a megélt pillanataimé, ne végy komolyan, most így éreztem, holnap másképp fogom. "ma bort iszom, holnap nem lesz".
és az is lehet, hogy itt csak viccelek.
Utolsó kommentek