Tegnap, a buszra várva, Tündér Lalával a táskában, arra gondoltam: Nem akarom, hogy vége legyen ennek a történetnek. Annyira sokat ad, persze letehetetlen, csak minnél többet ad, annál hamarabb a végére érek és nem akarom. Előveszem, olvasgatok, kacagok, szomorkodom, igaz érzelmek, aztán előre lapozok, hány fejezet van még hátra?
Már csak három. Akkor most nem olvasom, hogy tovább élvezhessem. Mondtam Marcsikának, hogy én bizony írok a Szabó Magdának, hogy írjon még egy Tündér Lalát, vagy szólok a Piroskának (hiszen ők úgyis jó barátok), tolmácsolja kérésem...
Aztán este megcsörren a telefon (anyu is hívott, hogy kaptam egy szerelmeslevelet a BKV-től, 9000 FT, 2003-as büntetés:p) melybe beleszól Gofri (aki már egészen megszokta Lala iránti érzelmeim azt hiszem) meghalt Szabó Magda.
Talán nem kell várnunk a folytatást, talán a dolgok úgy mennek jól, ahogy mennek. Ha valami szép, őrizzük meg abban a szépségben, abban a formában. Ne féljünk az elmúlástól, inkább értékeljük mi az, ami annyi örömet okozott, legyen az egy könyv,egy kapcsolat, egy élet...
Remélem szép öröklétben jár tovább.
Utolsó kommentek