Boldog ébredés, boldog nap.

Szeretem a vasárnap reggeleket, minden fényével, illatával együtt. Ezek az el-elmúló hetek legédesebb ébredései. Semmi sietség, semmi aznapra szánt cselekedet. Mikor nagy nehezen kinyitom szemeim (némiképp vinnyogó hangok kíséretében) nem kell görcsösen töprengenem azon mik a teendőim az adott mára, mit, mikor, hol fogok épp elintézni, majd a nap közepén két szék között a pad alá huppanni, miközben maguk alá temetnek a rám nehezedő dolgok, ábólbébe piros arccal futkosva, kilöttyentett kávék, félig szívott cigaretták, narancs vagy korgó gyomor. Gyomrok, mindenkié zenél ilyenkor, egyforma ritmusban trappolunk lépcsőn fel, le, liftből ki, be, terem, magas kilincs, nyikorgó ajtók. szeretem ezt is, de ha:

vasárnap reggel kinyitom szemeim (nem a kántri csengőhangra) mert felébredek arra, hogy valaki puszit ad, megsimogat, a hajamba túr (eddig igy volt, lényegében most kissé nehézkes 2-3 cm-es "tincsekben" túrkálni), s a leg-édesebb, szeretetteljesebb pillantásait veszi elő csak nekem, az mindennél többet ér! Hozzá bújok. Megölelem. Arcom a vállába fúrom. Megszaglászom. Szeretem. És csak a csönd, Ő és én, puha párnák és takarók.

Így indítani a napot azt hiszem a legjobb dolog :)