annyira, de annyira pótcselekednem kell, hogy az csak na. nem bírom leszögezni a seggem se a földhöz, se az ágyhoz, se a székhez, se a fotelhez, egyszóval nem bírok megmaradni egy helyben, kezemben a fantasztikusan precízen kidolgozott szigorlati tételsorral.
no és akkor lássunk neki, jobbnál jobb. szociális munka története, dilemmái, humán ökorendszer, rendszerszemlélet, szociális munkás eszközei, esetkezelés, egyén, család, csoport, közösség, meg minden ami kell, ami kell ahhoz, hogy a jövőt még annál is bizonytalanabbnak lássam, amilyen, vagy legalábbis önmagam alkalmatlannak:p --->
egyre biztosabb vagyok benne, hogy az egyéni esetkezeklés nem lesz kenyerem. valahogy:
A;nem tudom elképzelni, hogy egy irodában csücsülve ventillálgassak, próblémákat bontogassak, bólogassak, ne érzelemkifejezzek, élőtérkép, genogram vííííí.
B;vagy családlátogassak és felmérjem milyen elektronikai cikkek vannak, vagy sem, mi van, mi nincs.... (most képzeljétek el, orrom hegyére tolt szemüveggel (vészesen közeledik, hogy szemüveges legyek, egyre vaksibb vagyok) és egy nagy mappával jegyzetelgetem: hány tv van, vagy legalábbis hány konektor, amibe dughatnának kábelt, csak biztos eldugják előlem, hogy segélyt kaphassanak stb.)
az egyetlen, amit csinálni szeretnék az a csoportozás, egyre jobban erősödik bennem ez az érzés, és legalább még nem tántorodtam el tőle:) wow.
mondjuk, mindig is ezt szerettem volna. hiányzik az életemből, ha nincs. és erre a félévre nem jutott ki belőle, pedig milyen jó is volt régen! (kvázi Harcosok klubja helyzet, csak nem találom a hererákosokat)
a csoporttal foglalkozó tételeknél visszaemlékezem és próbálom kitalálni, vajon milyen szerepeket töltöttem be. izgiiii.
no és akkor lássunk neki, jobbnál jobb. szociális munka története, dilemmái, humán ökorendszer, rendszerszemlélet, szociális munkás eszközei, esetkezelés, egyén, család, csoport, közösség, meg minden ami kell, ami kell ahhoz, hogy a jövőt még annál is bizonytalanabbnak lássam, amilyen, vagy legalábbis önmagam alkalmatlannak:p --->
egyre biztosabb vagyok benne, hogy az egyéni esetkezeklés nem lesz kenyerem. valahogy:
A;nem tudom elképzelni, hogy egy irodában csücsülve ventillálgassak, próblémákat bontogassak, bólogassak, ne érzelemkifejezzek, élőtérkép, genogram vííííí.
B;vagy családlátogassak és felmérjem milyen elektronikai cikkek vannak, vagy sem, mi van, mi nincs.... (most képzeljétek el, orrom hegyére tolt szemüveggel (vészesen közeledik, hogy szemüveges legyek, egyre vaksibb vagyok) és egy nagy mappával jegyzetelgetem: hány tv van, vagy legalábbis hány konektor, amibe dughatnának kábelt, csak biztos eldugják előlem, hogy segélyt kaphassanak stb.)
az egyetlen, amit csinálni szeretnék az a csoportozás, egyre jobban erősödik bennem ez az érzés, és legalább még nem tántorodtam el tőle:) wow.
mondjuk, mindig is ezt szerettem volna. hiányzik az életemből, ha nincs. és erre a félévre nem jutott ki belőle, pedig milyen jó is volt régen! (kvázi Harcosok klubja helyzet, csak nem találom a hererákosokat)
a csoporttal foglalkozó tételeknél visszaemlékezem és próbálom kitalálni, vajon milyen szerepeket töltöttem be. izgiiii.
Utolsó kommentek