Most van időm és energiám is egy bejegyzéshez, úgyhogy elkezdem lálá. Mocsok egy idő van. Észrevettem, hogy gyakran indítok valamiféle természeti képpel, mint valami gyökér verselő, de a hangulataimat mégis alapjaiban meghatározza, hogy milyen idő van kint, milyen a kedvem, mit fogok tenni, vagy épp mit nem, amihez bár kedvem volna, de valamilyen különböző furmányos okonál fogva mégsem…

Az imént kontárkodtam bele a gy.v. team munkába, végre jött annyi netem, hogy ezt megtudtam tenni, körülbelül hétfő óta először. Remélem elégedettek lesznek vele a többiek.

Közben hívott Gofri, hogy a ma esténknek annyi, mert segítenie kell a bácsikájának valamiben, ilyenkor eldurran az agyam, és bosszúkat forralok ellene, meg leszarom, de úgyse megy. Lényegében annyi, hogy az elmúlt hetekben alig láttam, olyan, mintha valami elbaszott telefonos távkapcsolatban élnék, bár még így sem beszélünk sokat, mert amikor ő sulizik, és keményen megszenved a jegyeiért én lébecolok és kvázi walt disney mérgezésben elhalálozok (tegnap a kishableány és a szépség és a szörnyeteg volt porondon jah meg a mézengúz), amikor meg bevégzi, és hazafelé zötykölődik én akkor indítom a napom, minden nap estig. Kicsit felemésztő. Meg idegesítő. Meg nem tudom milyen szó illene még ide. Ma hazamegyek, ezt vártam egész héten, semmi más nem motivált, csak, hogy ma hazamegyek és vele leszek, és kipihent leszek, és ő sem lesz agresszív, mert mostanában olyan ideges, a régebben oly birkatürelműnek megismert kedvesem, hogy néha nem lehet elviseleni, és csak röhögök rajta kínomban, ó igen.
Ez most olyan feketeleveses, amugy jó minden, és nem ám áltatás, tényleg jó, csak sok a dolog, a munka, az álmatlan éjszaka, neki azért, mert tanul, nekem azért, mert orrba szájba bulizom, meg szívom magamba a szocos maszlagot, de értitek?