egészen kialudtam magam és elindultam. sétáltam a napsütésben, az irányt a buszmegálló felé vettem, a legnagyobb bánatom mindössze annyi volt, hogy nem vittem magammal napszemüveget (azaz kb. semmi és ez jó és szép:). a buszmegállóban nem lett úrrá rajtam az általános türelmetlen várakozással járó alaphangulat, felcsaptam a hónom alatt hordozott Orsi-könyvet és belemerültem. nőkbe, egyetemi évekbe, meg valami különös módon megjelenő lajosba, aki a történet központi figurájává fogja majd kiforrni magát úgy hiszem. felszálltam a buszra, és olvastam tovább. városokról, levelekről, tönkrement kapcsolatokról, beszűkült életről, olaszországi villáról és panelről, célokról, s meghiúsult tervekről. aztán megérkeztem. jeleztem. leszálltam. és a megmaradt világbéke szerű nyugalmammal együtt beröppentem az étterembe. kedvesen köszöntem, átöltöztem játszós ruhámba és hipp hopp azon kaptam magam: két órája mosogatok, ki se látok a kondérok mögül, szauna, páragőz, mindenféle étel nem kimondottan jónak nevezhető illata, és káosz, kapkodás, félreértések. üdv a mélyvízben. csak úszóknak. -azt hiszem néha nem tudok úszni. tádá:)