olykor rámtör egy önismereti kérdéseket feszegető periódus, mint most is. ez valószinűleg teljesen normális, vagy egyáltalán nem, nem tudom. (nyilván az, az én életemben legalábbis igen, hiszen mindenki foglalkozik önmagával, így én is, csak lehet hogy másképp, de ezt hagyjuk)
Az elmúlt napokban a választásokon gondolkodtam (nem kifejezetten Obamán, vagy azon, hogy "Valaki" mondjon le:), hanem a saját választásainkon. A választásaimon. Minden egyes választással meghal egy terv, és érvényesül egy másik. Meghal egy cél, de új lép helyébe. Megvalósítunk. Kicsit "belehalunk", mert a választott úton megyünk tovább, esélyt sem hagyva a másik útnak, hogy azon menjünk, fejlődjünk, alakuljunk, hogy az ott megélhető élmények, örömök, konfliktusok, krízisek formáljanak bennünket. A pályaválasztással is ez a nagy igazság, azt hiszem. Választottam magamnak egy utat, mellé rendeltem egy célt, találtam egy hozzá megfelelő szakot, amit hittel és szenvedéllyel űzök. De mi van a többi úttal/pályával, amiben talán szintén megvalósíthattam volna önmagam? Mindenkit mozgat valami, mely hatással van a döntésére. Valakit a szülei erőltetik rá egy pályára, valaki sikeres akar lenni, netán elismert, valakit a pénz motivál, valakit, pedig az, hogy azt csinálhassa, amit szeretne, vagy amiben jó, vagy részekre bontva, vagy így egészében, valahogy. Szeretek emberekkel foglalkozni, közös hangot találni velük, szeretnék segíteni, így választottam a szociálpedagógiát (választottam a szociális munkát elsődlegesen, de így alakult és nem bánom). Valakinek nyelvérrzéke van, jól beszéli, középiskolában abból származtak a legnagyobb sikerélményei, majd jelentkezett valamelyik egyetemre, hogy azt folytassa tovább, pl. anglisztikára.. De honnan tudjuk, hogy ez a választás jó? Attól, hogy ezt választottam, miért ne lehetnék jó másban? Ezek nem kizáró okok. Egy angol szakos miért ne lehetne jó külkeres, közgazdász vagy bármi más? Abból kiindulva, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, biztos a szoc.ped. az én eszközöm? Félek attól, hogy nem sikerül megvalósítani önmagam. mert ma ez az egyik legfontosabb, úgy vélem. Nekem legalábbis fontos, hogy higgyek abban, amit csinálok, és abban, ahogy én teszem, hogy életem végéig ragaszkodjak a hivatásomhoz., örömömet leljem benne. és hiteles legyek. Jól választottam? (az előző mondatok alapján nyilván nem, de amúgy igen, és értitek Ti ezt:) Jól döntöttem? Nem lesz elismert diplomám, nem baj. Nincs szociális háló, az már baj. Nem lesz jól fizető állásom. Nem baj. De lesz egyáltalán olyan munkaköröm, amiben az eddig tanultakat hasznosíthatom? BAJ. NAGY BAJ.
Napok óta továbblépésekben gondolkodom, melyhez egészen jól kifundáltam milyen úton haladjak tovább. Persze az sem lenne egy "életbiztosítás", pláne nem ebben az országban, ahol már egy diplomával sem biztos, hogy felvesznek dolgozni, nemhogy kettővel... "túlképzett". kitudakoltam miből kéne emelt szintű érettségit tennem, hova kéne felvételiznem, milyen szakra, milyen sorrendben, és talán mégsem valósítahatom meg. Nem látok semmilyen szintű biztosítékot arra, hogy megérné-e, hogy jobb esélyekkel indulnék, no és persze az anyagi vonzat miatt sem. félelmetes. hol vannak a nagy eszmék? life long learning:)? mire?! ha egyszerűen nincs arra pénzed, hogy folytasd, kiforrj, alakulj és közelíts a végső cél felé. Elszomorít.
Most megyek. Faültetés projekt, 50 db fát fogunk elültetni, hogy szebb legyen a város:)
Utolsó kommentek