azzal, hogy hozzávetőlegesen véget értek a főiskolás éveim, néha egészen ingerszegény világban érzem magam. kevesebb napi gond, kevesebb ad hoc program. semmi, de semmi sponteneitás, valamikor, valaivel, valamit, valahol. lakóhelyem nem ad semmi lehetőséget szórakozásra, de őszintén szólva még arra sem, hogy valami hangulatos nekem tetsző helyre beüljek és beszélgessek egy jót valakivel (mert alig van kivel, akivel akarok, aki velem akar, aki megmaradt, vagy aki ráér, mert senki nem ér rá, és én is csak úgy csinálok, mintha ráérnék, de összeszervezni egy találkozót xy-al két hetes kemény tervezgetés eredmánye lehet csupán, és ez nem túlzás...).

mókuskerékben őrlődik mindenki, s ugyanazok a dolgok ölelik fel mindennapjaik. az én életem még változatosnak mondható, csinálom ezt-azt, hol gyakorlat, hol szakdolgozat, hol interjú, hol dm, de ezek már annyira nem elégítik ki fiatalos igényeim, mindig csak azt éreztetik: üdv a felnőttes életedben (leszámítva azokat a tényleges hiányzókat, amiknek véleményem szerint valóban rá kéne vezetniük a felnőttes élethez vezető útra, azaz külön élés, albérlet, anyagi függetlenedés stb.)

de basszus, még csak 21 vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mégha el is mennék pörögni, nincs hova. érted? itt van egy köpésre a kis főváros, de múlt hétvégére is 10 általam kedvelt szórakozóhely közül egy sem adott lehetőséget aktuális progjamjaikkal arra, hogy jól érezhessem magam bennük.

tanulság: át kell térni az elektróra. át kell térni a gagyi dj-s tánczenére. vagy beletörődni a ténybe, hogy szombat este dvd-zni a haverokkal nem is olyan rossz. háát nem tudom.

szerdán akkor is elmegyek egy koncertre, mégha nem is pont erre a koncertre vágyom, de ez van.

na mindegy.