pourtant rien

az ability természetesen bukta.

a másikban még bizakodom, illetve, hol bizakodom, hol megijedek, hogy ez sem úgy sem.

ígyseúgyse.

a mai nap klassz volt, majd mesélek, elfáradtam.

Tudod, az interjú előtt nagyon izgultam. Liftezett a gyomrom, kiszáradt a szám, meg minden ami kell, úgy igazából. (Jó, hogy Gofri elkísért és tartotta bennem a lelket (L)).Aztán az ajtóhoz értem, ahol egy szimpatikus mankós fiatalember felvilágosított: csak nyomd meg a gombot! :) okéé, nem lesz ez rossz, kezdtem megnyugodni. Amint beléptem, minden kételyem elszállt, mindenki barátságos és segítőkész volt! még nem éreztem ilyet: ez én vagyok, ez nekem való!!!!

A falak narancssárgák (persze), amikre mindenféle minta van festve, iskolás gyerekek vesznek részt az interaktív kiállításon, beleélik magukat a játékba, és egy helyzetbe, amely egy "másabb" világhoz vezet.

Az interjúra térve jól ment. Nagyon kellemes volt, nem izgultam, magam adtam és vagy 40 percen keresztül beszélgettem a férfivel, aki a leendőbeli(m) hhehe munkatársam lehetne:) Nagyon szimpatikusnak talált, felkeltettem az érdeklődését, de nagyon sok jelentkező volt, nem tudom mennyi esélyem van velük szemben... De bízakodom. (csak annyira, hogy ne törjek össze, ha mégse). Mindenesetre élménynek nagyszerű volt! :)

MÉG REMÉNYKEDEM AZÉRT!!!!! HÁÁÁÁÁTHA!!!!!!!

hogy érezzétek: picasaweb.google.hu/ability.park/AbilityParkBudapest#

na ezért akarom:)
Holnap, pedig egy másik interjú, egy másik profil. Ugrálok a szociális ámbár szerteágazó szférában. hopp.

Az engem körülvevő emberek nagyon aranyosak és bíztatóak. Mindig azt mondják, ha valami nem sikerül: Isten (sors, akármi, transzcendens) valami jobbat szán neked! (ami egy aranyos közhely, ugye, de miért is nem venné az ember lánya magára, amikor periódikusan fent vagy lent van).

Remélem ma megszán valami jobbal :)

mert holnap állásinterjú egy álom helyen, egy álom munkára. drukk drukk ddrukk. hóóó rukk!

tíz körmöm a húsomba vájnám, szétmarnám a bőrt, az izmokat, a zsíron túl,

és kiszabadulnék önmagamból...

A " Hogy mi jöhet még?!?!?!" kezdetű kérdést hagyjuk is.

kettétörtem a szemüvegem.

a kurva életbe.

Tegnap detoxikálóban jártam.

hahha.

Egy ilyen kezdést nem lehetett kihagyni. Szóval Maris kérdésére válaszolván írok róla pár sort.

A kórház nagyon durva, lepattant, olyan, mintha a múlt században egy pszichiátrián lennél (helyenként, idézte bennem az Ópium c. film hangulatát). Van egy hosszú folyósó, az egyik felén alkoholisták ücsörögnek, akik bent laknak, mert le akarnak szokni, valószinűleg, persze, ha sikerül is nekik, nincs túl sok évük hátra, mert olyan máj és agykárosodást szenvedtek már, ami javíthatatlan állapotba hozta őket. Az információk nagy része számomra nem volt ismeretlen, azonban elcsodalákoztam, hogy a dietetikusok (akikkel voltam) mennyire nincsenek képben, és minden egyes mondat vagy adat után: hú, há, óóó. :D

Ezt nem úgy értem, hogy a dietetikusok ne lennének okosok, vagy bármi, hiszen ez nem a terültük (ugyanúgy nekem sem, csak vannak ismereteim innen-onnan), hanem a társadalom egészére gondolva meglepő számomra, hogy a nagy többségnek milyen kevés információja van a szenvedélybetegségről, az ellátórendszerről stb.

A detox. önmagában elég lepukkant, van egy ajtó nálküli terem, száll a cigifüst, és ül egy Doki, aki várja a delikvenseket-főleg hajléktalanok, ki visszajáró, ki egyszeri páciens. Megvizsgálják, adnak rájuk egy hálóinget, majd 24 órára bezárják őket egy terembe (amiből kettő van, vas ajtók mögött, az ajtón a felirat: férfi detox, női detox, alkoholos filccel). A terem igen egyszerű, csempézett fal, és pár matrac a földön, amin kuporodnak a józanodni vágyók...

Gyomormosást nem csinálnak, ha nagyon igerültek, szedálják őket.

A második emeleten szintén hosszú folyósó, az valamivel nyugodtabb, letisztultabb. Bácsik rejtvényt fejtenek, mászkálnak az egyik oldalon, a másik oldal, pedig zárt osztály, ott laknak a drogfüggők.

Az ott lévő emberek szabad akaratzkból vannak töbnyire, így nem tudom mennyiben mbezsélhetünk hatákonyságról, az intézménynek semmilyen statsztikája nincs (ami számomra furcsa, valahol érthető).

A drogosok kis százaléka akar leszokni, nagyobb esély van arra, hogy menekülnek valaki előle (dealer, rendőrség), kell egy papír a családnak- játszmák, vagy bejönnek üzletelni-terítik a cuccot egymás között. Foglalkozik velük egy team, így kezelgetik őket.

A rendőrségnek adatokat nem adnak ki, csak abban az esetben, ha konkrét személyt keresnek és hivatalos formában keresik fel az intézményt, azaz:

-Kis Pista bent van? -Nem adok ki információt.

Ez valaki számára döbbenetes információ, hogy nem a törvény oldalán állnak, szerintem teljesen rendben van. Betegek. Nyilván való, hogy nagy eredményességre nem vezet, de szociális szakemberként mindenki tudja, hogy az ember az érték, s nem a törvény, illegális szerek elleni harc, máshogy most nem tudom megfogalmazni, de érted :D

A srác, aki körbevezetett minket nagyon jó fej volt, tiszta cinizmus, kicsit meggyötört, borostás (hmm :) nagyon tetszett:D:D). Azt tanultuk tőle:

“Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.”

Arra viszont rájöttem, hogy még ebben a környezetben, egy ilyen lepukkant helyen is jobban otthon érezném magam, mint a nénikkel. Azt hiszema piercing se lenne akadály. :D

valahogy minden egyes elküldésre váró életrajz és motivációs levél egy lehetőség számomra, mely célt ad, s reményt, olykor még hitet is, hogy valami történjen, változzon.

DE MEDDIG?!?!?!?!??!?!?!?!?!?!?!?!!?

esélyek és összetörésre váró álomok. juhej.

"nyakadban medálon a céljaid"

nem akarom elveszíteni.

tudod minden annyira nehéz most, s lehetne könnyebb, de nem jön a várva várt fellélegzés. valahogy azt érzem, súlyokat cipelek, s gondolataim a földbe döngölnek, percről percre.

kérdéseim vannak, racionálisak, emocionálisak, etikai elméletek, morális dilemma.

de tudod valaminek történnie kell, és hiszem. hogy ez is csak egy vicc velem.

képeket :) A második a nagypapám.

csak úgy várom, hogy történjen valami. valami. valami.

uh baszki, a tegnap este katartikus, olyannyira (ezt, hogy írjuk?), hogy egyenesen rokksztárnak érzem magam.

mekkora életérzés volt, isteeeeneeeeeeeeem! pörgés ugrálás tánc ének, no és persze, impulsive Menschen, kennen keine Grenzen-

végigzúzod az estét az emberek jönnek mennek a társaságban, mindig jön valaki és bővül, aztán a másik megy, volt Anna, Tomi, Máté, Gergóó, meg kicsit Juli, meg Norbi és Gofri (de ez standard) aztán a barátnőik akikkel jó volt, meg Rita, meg barátai, meg idegenek, meg zenészek, akiről kiderül, hogy holnap játszik, meg aki abban játszik amire ugráltam és felír a listára, ha akarom (nem:), mm. a másik, meg vicces hapsik és sok pálinka, meg tánc, tánc, tánc, meg zene, zene, zene, fáj a talpam, a fejem, a karom, az élet, a világ, de tökmindegy.

és azt hittem, hogy éjjel 2-kor már meg akarok majd halni, hogy álmos vagyok ás fáradt, aztán épphogy elértük az elsőt és fél 7-re haza, már pirkadt, ez mindig olyan nyomasztó. aztán meg 3 óra alvás után felébredtem, mert fájt minden.

és pálinka? blőőőő.

Ma a nagypapám testvére képeket küldött nekem :) Dédik:

Annyira bírom, hogy mostanában minden kapcsolat felelevenítődik. kiestem innen és visszahuppantam. és ez jó nekem, természetesen, nem is kicsit. minden nap volt kivel lógni, trécselni.

és jönnek vissza a közös sztorik, poénok, porosodó kapcsolatokról lefújni a port és újra játszani.

Még decemberben Máté, akit 7 éve nem láttam, aztán Szandra, kis három éves kieséssel, most meg Borisz, csak 5 éve nem láttam, de a héten kétszer is, mert hazaugrott Stockholmeból. Szuper. Hogy van miről beszélni, van min nevetni és csak úgy folytatni. Ahol abbamaradt.

Barcelona (többek között) azért volt nagy élmény, mert együtt voltunk Julival, közös élményekkel gyarapodtunk, láttam, mennyire jól megvannak Gergővel és ez nagy örömmel töltött el. Az új emberekről nem is beszélve, hisz a csatorna átjárható, nyitni kell, nyitni kell :)

Tegnap este Zsanzsival zúztunk, gumizucker party. fogadalom:

SOHA TÖBBÉ NEM ESZEM GUMICUKROT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (hahhaha)

éreztél már ilyet? nem a két üveg pezsgőtől vagy rosszul, hanem a gumicukortól...annyira túladagoltuk magunkat, hogy 1 kg-t ettünk meg (komolyan). Aztán éjjel negyed 3-kor is pörögtem a szobámban.... (ha lesz gyerekem nem kap cukrot, ez halálos).

Ma Vácott voltunk, séta, móka.

Teljesen kizökkentem, úgyhogy ennyi. :D

lálálá

Nem tudom összefoglalni, érzések tömkelege dolgozik bennem, és minden éjjel róla álmodom.

Klassz:)

apropó:

feltöltöttem a képeket!!!! ;)

haza értem és vissza akarok menni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 holnap indulááááás. ágyőőő. addig is, csak stílusosan:

jó kedvem van, aztán elmúlik. a hangulatom a bolondját járatja velem.

megérkeztem, s közben a csomagoláson töprengek.

az elmúlt hét, igen feszes volt, sok minden jóval, és igen, ilyen ez. amikor sok jó volt, meg érdekes, meg vidám, meg szívmelengető, akkor nincs is kedvem részletezni. ez a blog mindig a sirámokról szól, a konkrét dolgok és élmények kimaradnak. haha.

de JÓL VAGYOK!!!!

majd ha lesznek képek, szemléltetem.

jaaa, és behívtak egy interjúúra (még nem tudom mikor, mert majd írnak még:)

és nagyon szerelmes is vagyok. :D

"ha hiszitek, ha nem is, volt egy kutyám nekem is, piros volt az orra, lapulevél nagy füle, lelógott a porba" haha.

ez egy dög unalmas vasárnap.

milyen jó lenne, ha Dubi egészséges lenne! (sose hittem volna, hogy ezen a blogon, egy bejegyzésben ilyen mondat vetődik le :)

milyen jó lenne, ha az emberek közel lennének, s nem messze, rám érnének, s nem másra és egyébként iiiiiiiiiis. nyüüüüüszííííííít.

u.i.: és milyen jó lenne, ha lenne pénzem.